Edgar Dacqué

Magyar Adorján írja:

A mai tudomány is mindinkább sejteni kezdi, hogy az emberiség ősei igenis már a dinosaurusok kora vége felé is éltek. De megsejtette ezt már régen például Fáy, Bölsche^[1], Klaatsh és Dacque is.

Dacque, Edgar "Urwelt Sage und Menschheit" (München und Berlin, 1938.) című könyvében részletesen foglalkozik az egyszemű, illetve háromszemű lényekről szóló mondákkal, valamint azon természeti tényekkel, amelyek ilyen lények egykori létezettségét bizonyítják.

A Hihetetlen Magazin adatsora:

A gyíkemberek a mi őseink?
A müncheni egyetem francia származású biológiaprofesszora, Edgar Dacqué (1878-1945) az 1930-as években egy meghökkentő elmélettel állt elő. Szerinte az ember nemhogy száz-, kétszázezer, de több száz millió éve jelen van a Földön. Ezt azonban ő nem úgy gondolja, hogy a mai külsejű Homo sapienst kell elképzelni a földtörténeti őskorokban, hanem úgy, hogy az ember számára őstípus, mely különféle állatszerű testekben jelent meg korábban, mígnem végül magára öltötte a ma ismert emberi testfelépítést. Azaz: mindig olyan formát vett fel, mely megfelelt az adott kor domináns életformájának. Először tehát halemberek, majd kétéltű emberek, utánuk hüllő-, majd madáremberek következtek, és csak a legvégén jelent meg a két lábon járó, majomszerű emlős. Az elég abszurdul hangzó elméletet Dacqué azzal próbálta bizonyítani, hogy a méhmagzat fejlődése valóban a törzsfejlődés stádiumait mutatja: a várandósság egy bizonyos hetében például mindannyian kopoltyúval lélegeztünk édesanyánk méhében. De a professzor fő érve a mítoszokban hemzsegő félállat-félember hibridek voltak. Szerinte az emberiség kollektív emlékezetében megőrződtek ezek a korábbi létformák, de őseink akár a valóságban is találkozhattak velük. Úgy vélte ugyanis, hogy a régibb stádiumok nagy része mindig kihalt vagy átalakult, de egy-egy populáció fennmaradhatott a Föld néhány rejtettebb zugában. Így ó az Annunakikat is úgy értelmezi, hogy a sumerok első tanítóiban egy korábbi, "hüllőemberi" emberiség túlélő képviselőit kell látnunk.

• A hibrid lények szimbolikusak, nem valójukban ábrázolják az isteneket.

Lásd még emberi méhmagzat fejlődése.
Omphalos, navel, dolphin, Oannesz, Dagon, dogon, Szíriusz, sárkány, Napunk bináris rendszerben, kilenc, stb. címszavaknál írottak mind-mind bizonyítékul szolgálnak a mag-emberiség ősiségével kapcsolatosan.
A halak és kutyák különös (szent) kapcsolatát a dog, dogon, Dagon, dugong, DUG szavak jelzik.

Várkonyi Nándor írja:

Viszont már Leibniz állította, hogy minden tárgy magában tartalmazza múltjának nyomait, s kiformálódva megvannak benne a jövő vonásai is. Azért, ha valaki beléjük tudna látni, és emlékezetébe bírná gyűjteni, amit lát, prófétaként olvashatná le róluk a múltat és a jövőt. Edgar Dacqué, Leibniztől Jungtól és a többi pszichológustól függetlenül, egy útszélen heverő kődarabról vesz hasonlatot: kialakulása és átalakulása végtelen múlttal és jövővel rendelkezik. Hol van hát a határa ennek a kőnek, ha nem a tapasztalatlan gyermek szemével nézzük, hanem úgy, ahogy a természettudósnak látnia kellene? "Ha egy világot építő mester tisztánlátásával szemlélhetnők, akkor úgy jelennék meg előttünk, mint belsőleg és külsőleg örökké változó; sohasem állandó formájú valami. Ekkép soha sincs készen, sohasem állapodik meg, sohasem különül el s marad magára, és végül is a mindenen áthatoló szem számára visszatükrözi, ami az egész Kozmoszban történik, a múlt elejétől a jövő végezetéig. Aki ezt áttekinteni, aki a követ helyesen nézni és teljes egészében látni tudná, megismerné a Kozmosz fizikai történetét, minden időkön át, és leírhatna minden fizikai múltat és jövőt. Bírná a bölcsek kövét, mert maga lenne a bölcs.

Lábjegyzetek